Desolately - Elhagyatva

Figyelem! 16 éven aluliak számára nem ajánlott! 

Ajánlott zene: Taeyeon - Bye

Az éjjel sötétsége már körülölelte az emeletes ház egyik emeletének erkélyét, ahol Taeyeon álldogált, és a szemközti épület felett, a csillagokon is túl tekintett. A hűvös szél arcára égette könnyeit, melyek egyenesen a szívéből hullottak.

A lány a telefonját szorongatta, melyben mindössze egyetlen személytől kapott üzenetek szerepeltek. Felesleges volt megnéznie, hiszen minden egyes karaktert jó mélyen az eszébe vésett. Emlékezett a legelső, bátortalan soraira, melyekre kedves, majd egyre barátságosabb, végül közvetlen, megértő és szeretetteljes válaszokat kapott a fiútól.

Mielőtt megismerte Őt, nem volt alkalma megtapasztalni, milyen érzés, ha valaki törődik vele, és gondoskodik róla, még akkor is, ha a közöttük lévő fizikai távolság miatt csak a technikának köszönhetően beszélhettek. Akár öröm, akár bánat érte őket, mindkettejüknek első dolga volt a másikat értesíteni, akármilyen apróságról volt is szó. Idővel nem telt el nap, hogy nem beszéltek volna, sokszor reggeltől estig nyomkodták a billentyűzetet. Nem volt tabutéma, mindenről őszintén és nyíltan beszéltek. Bár több közös érdeklődési körük is volt, mégis sok mindenben eltérő véleményen voltak, Tae még a vitáikat is élvezte.

Most, ahogy a lassan, de fokozatosan erőteljesebbé vált szélben, a város életet igazoló fényei, és a forgalom zaja által körülvéve merengett a múlton, hangtalan könnyei hirtelen szívének fájdalmát mutató sírásba fordultak át. Taeyeon bekapcsolta a telefon hangrögzítőjét, majd miután ajkaihoz emelte a készüléket, keserves zokogásán úrrá léve így szólt:

− Szia... Tudom, hogy rossz ötlet elküldenem neked ezt az üzenetet, de mégis, képtelen vagyok megtenni, hogy csak úgy eltűnjek az életedből. Tudod, tudnod kell, hogy amióta ismerlek, mindig is bearanyoztad a napjaim, amikor üzenetet kaptam tőled, mindig melegség öntötte el a szívem. Tényleg elhittem, hogy fontos vagyok neked, és a kezdeti szimpátiám lassan szeretetbe, majd szerelembe, idővel pedig egy annál is hatalmasabb, csodálatos érzéssé növekedett. Soha nem kértem tőled, hogy viszonozd az érzelmeimet, hiszen azt úgysem tudjuk befolyásolni. Örökké megmaradsz az emlékezetemben, és mindig szeretni foglak, csak azt sajnálom, hogy nem tudtunk személyesen találkozni, hogy megfoghassam a kezed, hogy láthassam a mosolyod, hogy belenézhessek a szemeidbe, hogy átölelhesselek, hogy megcsókolhassalak...

Tae leengedte a telefont, hogy ne hallatsszon a felvételbe a sírástól elcsukló hangja, de alig egy-két másodperc múlva már folytatta is:

− Megtanultam már az élettől, hogy ha igazán szeretünk valakit, a saját életünk, a magunk boldogsága másodlagos. Amíg nem ismertelek, nem hittem ebben, de ez csak azt bizonyította számomra, hogy soha nem szerettem annyira még senkit, mint ahogy téged. Örülnöm kell a boldogságodnak, hiszen ha te boldog vagy, én is az vagyok... legalábbis annak kellene lennem... mégis, boldog vagyok, de a szívem darabokra hullik, mert ugyanakkor önző is vagyok... Gyarló, önző és gyenge, mert én vagyok az, aki veled együtt képzelte el a saját boldogságát, mert tudom, hogy képtelen vagyok úgy élni, hogy nem kaphatok viszonzást tőled az érzelmeimre...

Taeyeon már egyre kevésbé tudta visszatartani sírását, és mikor a telefonján megjelent a „küldés” opció, hirtelen kővé dermedt...

Néhány percig mozdulatlanul nézte a kijelzőt, majd egyszer csak a küldés helyett törölte a felvételt, és megnyitott egy másik alkalmazást. Egy kis ideig a könnyektől teljesen átmosott szemeivel nézte, majd fellépett az erkély korlátjára, miközben elengedte ujjai közül a telefont, teljes testével előredőlt.

A testét csak reggel találták meg az utcán, könnyes, vértől áztatott szemei nyitva voltak, és arcáról boldogság tükröződött. Mellette megtalálták a telefont, melynek összetört kijelzőjén egy közösségi oldalon megosztott fiú képe látszott, és alatta pedig az a szó, hogy „kapcsolatban”.

Eternal love

Ajánlott zene: Taeyeon - And one

Amikor Taeyeon magához tért, hirtelen nem tudott visszaemlékezni arra, hogy mi történt vele, és hogyan került egy kórházi kórterem egy ágyába. Kellemes, de egyben furcsa és megmagyarázhatatlan érzése volt, szíve hevesebben kezdett dobogni, olyan érzés töltötte el, mintha nem a saját testében lenne.

Taeyeon

Összeszedte minden erejét, és kinyitotta szemeit, majd körbenézett. Megnyugvás töltötte el szívét, mikor meglátta Sunny-t.

− Unnie! Végre magadhoz tértél! Hogy érzed magad? – kíváncsiskodott szemeiben telis-tele aggodalommal a lány.

− Mi történt? – kérdezett vissza Tae alig érthetően.

− Baleseted volt… mire emlékszel? – simogatta meg Tae karját Sunny.

Taeyeon megpróbált visszaemlékezni utolsó emlékeire, de nem tudta, hogy azok pár órája, pár napja, vagy esetleg még több ideje történtek-e.

− Emlékszem, hogy Oppával kirándulni voltunk, és éppen hazafelé indultunk egy komppal – Sunny igyekezett erős maradni barátnője előtt, és csak alsó ajkai alig észrevehető remegései jelezték, hogy visszatartja könnyeit. Ezért csak némán bólintott egyet Tae-nek, hogy folytassa.

− Bevillant, hogy nagy vihar támadt út közben, és egy hatalmas hullámra emlékszem… Sunny! Hol van Oppa? – próbált meg felülni Tae, de erőtlen karjai nem engedelmeskedtek, a furcsa érzés pedig a szíve körül összpontosult.

Sunny

− Nyugodj meg, Unnie! – csitította Sunny – Igen, a vihar következtében felborult a kompotok, és bár sokan odavesztek, kettőtöket behoztak ide, ebbe a kórházba… − Sunny itt nem bírta tovább, és félre kellett nézzen, mert könnyei minden erőfeszítése ellenére utat törtek, és gyors egymásutánban hullottak végig arcán.

− Hol van most Oppa? Ugye jól van? – kérdezgette Tae, és rossz előérzete, miszerint valami nincs rendben, beigazolódni látszott Sunny reakcióján.

−  Mindketten súlyos sérüléseket szenvedtetek, ráadásul te eszméletlen is voltál, és azt mondták az orvosok, hogy egy azonnali életmentő műtét nélkül el is veszíthetünk téged… − Sunny ekkor Tae ölébe borult, és keservesen sírni kezdett.

− Miért sírsz, Sunny? Mi történt? – simogatta meg a lány fejét Tae, és egyre jobban aggódni kezdett.

− Az orvosok azt mondták, hogy egyikőtök sem fogja túlélni az elkövetkező pár napot, de neked egy azonnali szívátültetés megmentheti az életed… Viszont ennek semmi esélyét nem látták, mert hónapokat kell rá várni, mire megfelelő donort találhatnak…

Taeyeon a szívéhez kapott, amely olyan hevesen vert, hogy szinte kiszakadt a mellkasából. Zihálva kérdezte meg Sunny-t:

− Ugye… ugye nem Oppa… − folytatni nem tudta, mert ő maga is sírni kezdett.

− Az ő állapotát menthetetlennek mondták, és órái voltak hátra – ölelte át a fekvő lány derekát zokogva Sunny – Ragaszkodott hozzá, hogy ha alkalmas donornak bizonyulna, akkor az ő szívét kapd meg…

Taeyeon most teljesen megsemmisülve érezte magát. Ő volt az, aki ragaszkodott ehhez a kiránduláshoz, ha nem mentek volna el, szerelme még ma is élhetne. Első pillanatban azt próbálta magának elhitetni, hogy ez biztosan csak egy rossz álom, és amint felébred, minden ugyanolyan lesz, mint azelőtt. Ismét a szívéhez kapott, és annak különös, de egyben mégis megnyugtató dobbanásai rádöbbentették a kegyetlen valóságra. Egész testében remegni kezdett, pedig fizikai fájdalmat nem is érzett igazán, de a tehetetlenség és a tanácstalanság eluralkodott rajta, és mindez sírásban csúcsosodott ki, melyben Sunny is követte.

− Azért tette, hogy élhessek… − szipogott Tae, és egyre keservesebben zokogott, és kezei közben végig a szívét próbálták átölelni.

− Mielőtt itt hagyott bennünket, írt neked egy üzenetet… El szeretnéd most olvasni? – tette fel a kérdést némi hezitálás után Sunny.

Taeyeon bólintott, majd kezét a Sunny-nál lévő, kissé összegyűrt papír cetli után nyújtotta. A lány átadta neki a levelet, amiben ez állt:

„Ne bánkódj miattam, köszönöm, hogy szép életet élhettem melletted. Úgy tűnik, eljött az én időm, de szerencsére még egyszer, utoljára viszonozhatom neked azt a nagyon sok szép közös emléket. Hálás vagyok neked, hogy van mit megköszönnöm. Sajnálom, hogy nem maradhatok veled, de arra kérlek, hogy sok-sok éven át legyél boldog. Neked adtam a szívemet, hiszen már úgyis a tiéd volt… Örökké szeretni foglak…”

Be my love

Ajánlott dal:
Taeyeon (SNSD) - 사랑 그 한마디 (Love, The Only Word)

Taeyeon

Taeyeon az ágya szélén ült, és a telefonján lévő képeket nézegette. Mindegyikben az volt a közös, hogy egy fiatal srác mosolygott vissza rá a kijelzőről. Ahogy ujjaival tovacsúsztatta a fotókat, lélekben néhány másodperc erejéig visszautazott térben és időben, hogy újra átélje az akkor történteket.

Habár valamennyi képhez egy-egy kellemes emlék kötötte, minden egyes fotónál megszakadt a szíve, és minél tovább lapozgatta őket, annál kevésbé tudta visszatartani könnyeit. Torkában egy hatalmas gombóc duzzadt, pillanatok kérdése volt, hogy mikor törik el nála végleg a mécses.

Ekkor valaki kopogott a szobája ajtaján. Tae nem válaszolt, de Tiffany a hallgatást beleegyezésnek vette, és benyitott hozzá.

– Hogy vagy, Unnie? – kérdezte együtt érző szomorúsággal.

Tae még mindig hallgatott, továbbra is kővé dermedt mozdulatlansággal nézte a telefonjának kijelzőjén világító képet. Tiffany leült mellé, és barátian átkarolta.

Tiffany

– A tavalyi nyaralásotok képei? – kérdezte Fany szomorkás mosolyt erőltetve magára.

Taeyeon megtörölte könnyeitől felszántott arcát, és igenlő bólogatás közepette válaszolt:

– Igen, ez Jeju szigetén készült – fordította a készüléket Tiffany felé – Itt éppen a repülőtéren tébláboltunk, mert a lassúsága miatt lekéstük a járatunkat, és nem voltak hajlandóak visszaváltani a jegyünket. Pénzünk meg nem volt másik jegyet venni, és végül fellógtunk egy kompra. Milyen mérges voltam rá… – mosolyodott el Tae, de szemei még mindig könnyekkel voltak tele.

– Emlékszem, mesélted, hogy a hajóúton teljesen átáztatok, mert esett az eső, és elárasztotta a búvóhelyeteket! – helyeselt Tiffany.

– Ez a fotó pedig a kínai előadássorozaton készült, ez pedig a Gyeongju-i „Cheomseongdae” csillagvizsgálónál… – mutogatta Taeyeon a többi képet is, mikor hirtelen keserves zokogásba kezdett, mire Tiffany vigasztalóan átölelte.

– Ssshh… – nyugtatta – Nyugodj meg Unnie, a közös szép emlékeket őrizd meg csak magadnak!

Taeyeon erőt vett magán, és abbahagyta a sírást.

– Olyan érdekesek az érzelmek… Ha lenne rá lehetőségem, hogy megint vele lehessek, biztosan máshogy cselekednék. Még soha nem volt egyetlen ilyen fiú sem, akivel ilyen jól megértettük volna egymást, de én akkor máshogyan gondolkodtam, nem akartam tudomást venni arról, hogy ő talán szerelmes belém… Miért csak akkor jöttem rá, hogy mennyire fontos nekem, mikor már többé nem láthatom? – szipogta ismét a könnyeitől küszködve Tae.

– Mikor beszéltél vele utoljára? – kérdezte Tiffany.

– Egy jó ideje nem találkoztunk, de itt van az utolsó üzenet, amit nekem írt... Sosem bocsátom meg, magamnak, hogy nem válaszoltam neki… – mondta Tae, és átnyújtotta a telefonját barátnőjének.

Tiffany kezébe vette a készüléket, és olvasni kezdte a fiú Tae-nek írt utolsó üzenetét.

 „Először is ne haragudj rám, hogy így, chat-en küldöm neked ezt az üzenetet, de tartok tőle, hogy személyesen nem tudnám a szemedbe mondani, amit érzek.

Szeretném, ha tudnád, hogy az egyik legjobb dolog volt, ami történt velem az életemben, hogy megismerhettelek, illetve kimondhatatlanul nagyra értékelem, és sokat jelent számomra, hogy a bizalmadba avattál, és a barátodnak mondhatom magam…

A megannyi közös program mindegyikén felejthetetlen élményekkel gazdagodtam, mindemellett mindig csodásan éreztem magam veled. Emlékszel az első találkozásunkra? Én igen…

A netes csillagászcsoport tagjaiként megbeszéltünk egy találkozót, és szokás szerint hamarabb érkeztem a megbeszélt helyre, a vasútállomásra, hogy indulhassunk Gyeongju-ba. Akkor még nem is sejtettem, hogy milyen változást indít el bennem a későbbiekben az nap.

Eleinte „csak” jó volt egy olyan valakivel beszélgetni, akivel hasonló, szinte ugyanolyan az érdeklődési körünk, mivel az én ismerőseim között nincs olyan, akivel a csillagászat iránti rajongásomat meg tudtam volna osztani. Biztosan kinevetsz miatta, de így, utólag visszagondolva legelőször talán akkor éreztem, hogy kivételes lány vagy, akire hevesebb szívdobogások közepette gondolok, mikor kiderült, hogy te is anime rajongó vagy. Akkor még nem tudtam ezt az érzést hová tenni, nem is tulajdonítottam neki jelentőséget, hiszen csak eggyel több közös érdeklődési kapocs volt akkor.

Amikor Jeju szigetén voltunk, úgy éreztem, végre van valaki, akivel érdemes eltölteni az időt, miközben végig jól érzem magam. Igaz, te akkoriban nem voltál a legjobb lelki állapotban, de számomra sokat jelentett, hogy mosolyogni, nevetni láthattalak közben. Azon az estén, mikor rájöttél, hogy a barátod megcsalt, a szívem szakadt meg, hogy ilyen szomorúnak láttalak. Még akkor sem voltam benne biztos, hogy mi volt ennek a pontos oka. Dühös voltam magamra, a tehetetlenségemre, hogy nem tudlak megvigasztalni, és bármit teszek, attól még a szíved fájdalmát nem tudom orvosolni…

Alapvetően szerencsés ember vagyok abból a szempontból, hogy több igaz barátom is van, akikre tudom, hogy bármikor számíthatok. Azt bizonyosan tudtam, hogy többet jelentesz számomra, mint egy „átlagos” lány barát, viszont ezután döbbentem rá, hogy a legjobb barátaimra, akiket nagyon szeretek, egyáltalán nem úgy gondolok, mit rád. Nagyon nehéz a barátság és a szerelem között éles határvonalat húzni, és megmondani, hogy „ettől a ponttól kezdve nem a barátom, hanem a szerelmem vagy”, nincs is értelme. Azt érzi az ember… Na igen, utólag…

Egy barátra nem úgy gondolok, hogy ha nem vagyok vele, akkor szinte fizikai fájdalmat okoz a hiánya, és azt várom, mikor láthatom legközelebb… Amikor egy barátodra gondolsz, hogy vajon jól van-e, mit csinálhat, nem az egész napod, és nem minden napod erről szól…

Azonban, mint barátod, csődöt mondtam… csődöt mondtam azért, mert mostanra tudom, hogy egy óriási kínszenvedés lenne számomra, ha végig kellene nézzem, hogy valaki mást szeretsz, és vele lennél együtt. Ez volt a leginkább meggyőző érv amellett, hogy nem tudok a barátod lenni, hiszen a barátok támogatják a másikat, ha hasonló esetről van szó, azonban én erre úgy érzem, képtelen lennék…

Ugyanakkor rettenetesen rossz érzés lenne, ha emiatt kizárnál a bizalmadból, hiszen őszintén érdekel, hogy mi van veled, és sosem bocsátanám meg magamnak, ha az érzéseim miatt elveszítenélek. Ha emlékszel, pontosan te voltál az, aki azt mondta, hogy a szívünk érzései ellen nem tudunk mit tenni, és nincs választásunk, hogy ki az, akibe beleszeretünk… Velem is ezt történt, úgyhogy csakis emiatt nem kérek tőled bocsánatot az érzéseimért.

Őszintén remélem, hogy megtalálod a boldogságot, valaki olyan mellett, aki jobban megérdemel nálam, mert annyira megérdemelnéd…”

Tiffany mire végigolvasta a sorokat, maga is sírni kezdett, és Taeyeonra nézett, aki úgy érezte, hogy a szíve kiszakad a helyéről.

– Miért nem válaszoltál neki? – kérdezte végül Fany.

– Azért, mert nem viszonoztam az érzelmeit… – hajtotta le fejét Tae – Egy héttel később halt meg autóbalesetben…